Paintball Hungary Kft.

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Kezdőlap A harcok mezeje: Izbég laktanya

A harcok mezeje: Izbég laktanya

E-mail Nyomtatás PDF

A harcok mezeje: Izbég laktanya

Szentendre – Izbég laktanya
Airsoft és Paintball pálya bemutatása

Az airsoft, mint sport egyre népszerűbb hazánkban. A kezdetektől fogva ezzel a sporttal foglalkozók mellett más sportokból érkezők is megjelentek.  Számos – már korábban létező – painball csapat veszi fel profiljába az airsoft-ot. Sokan az online játékok világa után gondolták úgy, hogy valóság közeli helyzetben is kipróbálnák magukat. Az elmúlt időszak egyfajta hígulását is hozta a közösségnek. Egyre, másra jönnek létre az airsoft csapatok, de az esetek egy mérhető hányadában a csapat tagjai együtt véve sem játszanak több mint egy éve. Ez a tendencia pedig a szélsőségeknek kedvez. Közösség és csapat nélkül kezdők csak az udvarban, vagy a telken tudnak játszani, ami nem valami nagy élmény. Ha többen összeállnak, akkor már keresniük kell valamilyen nagyobb területet. Ilyenkor jön az ötlet, hogy bemennek a parkerdőbe és a tájfutók, meg a kutyasétáltatók nagy örömére kezdik egymást lövöldözni. Ennek pedig rövidesen retorzió lesz a vége. A vad airsoft számtalan jogi következménnyel járhat. Ha ezt megússzák, akkor a következő ötletük az elhagyott bányák, ipari- és mezőgazdasági létesítmények felé vezet. Az esetek jelentős részében engedély és a tulajdonos tudta és hozzájárulása nélkül folyik a játék. A jogi problémák igazából eltörpülnek a területek balesetveszélyes volta mellett. A közelmúltból is számos olyan esetről lehetett hallani, aminek során személyi sérüléssel, de halállal is végződött ilyen játék.  Minden szempontból megfelelő pályát találni nagyon nehéz. Többnyire önkormányzatok, magánszemélyek, cégek, vagy állami szervezetek rendelkeznek ilyen nagyméretű telkekkel. Az ilyenek bérléséhez nem mindig sikerül megtalálni a közös hangot, vagy akár az illetékes döntéshozót, de az is gyakori, hogy a játékosok részéről legalább egy egyesületet kellene létrehozni. Ha mégis sikerül szert tenni pályának alkalmas telekre, akkor sem biztos, hogy a nemrég szerveződött közösség képes az üzemeltetéssel járó gondokat megoldani.

Ingyen pálya, vagy fizetős? Jelen árfolyamon egy normál, vagy két kedvezményes mozijegy áráért tudunk airsoft pályán játszani. Gyakorlatilag, ha van mindenünk, akkor ezért az összegért a berendezéssel, biztonsággal, kiépítéssel, takarítással, jogi és hivatali ügyintézéssel, meg számtalan mással már nem nekünk kell foglalkoznunk, ráadásul lesz ellenfél is.

Ha fizetős pálya, akkor hol van ilyen és az valójában mit tud? Aki interneten kezd el keresni airsoft pályát az országban az bizony hosszú időt fog ezzel eltölteni. Szakfórumról szerezhető cím, de valójában csak egy-két véleményen keresztül lehet némi tényszerű adathoz hozzájutni. Ez a helyzet adta az ötletet, hogy célszerű lenne néhány airsoft pályát bemutatni.

SZENTENDRE – IZBÉG LAKTANYA

Izbég, Szentenrde város része. Már a középkorban is találhatunk róla feljegyzéseket. A Bükkös-patak partján terül el és sokáig őrizte függetlenségét. Főutcája a Szentlászlói út, ami a város szívéből fut Pilisszentlászló felé. Ezen az úton haladva találhatjuk a köznyelvben Izbég laktanya, vagy izbégi laktanya néven emlegetett létesítményt. A Szentlászlói út, a Pinty utca, a Szarvashegyi utca és néhány kisebb utcácska határolja. A laktanya közel 16 ha-os elkerített területen található a pálya, amiből jelenleg 8,5 ha-t, azaz a teljes terület 53%-át használják összevont játéktérként, ami 80-90 játékos számára ideális. Lehetőség van további területek bevonására is. Korábban már sikeresen bonyolítottak le 200 fős paintball scenario-t (forgatókönyv alapú játék, értsd. olyan játék, amikor van kerettörténet, esetleg előre meghatároznak fontosabb mozzanatokat). A domborzatot nézve enyhén lejtős terep több méter magas töltésekkel szabdalt. A talaj agyagos, löszös, homokos, néhol köves. Növényzet elsősorban cserjés (szúrós növényzet: galagonya, csipke, rózsa és komló; akad szép számmal cserszömörce is), de ligetes, elsősorban fenyves területek is előfordulnak. Megközelítése mind közútról, mind tömegközlekedéssel megoldható.

Megközelíthetőség:

Autóval a 11-es főútról a Lajosforrás felé lekanyarodva, a Sztaravodai, vagy a Szentlászlói úton Pilisszentlászló felé haladva érhetjük el. Mind a két útról jól látható a laktanya területe. (GPS-el a N47 fok 41,751 E19 fok 1,999, vagy a Pinty utcára keresve nagyon nem téveszthetjük el.)

Tömegközlekedéssel Szentendre szívéig könnyen eljuthatunk. A buszpályaudvar közvetlenül a HÉV állomás mellett van, a főépület túloldalán. Budapest felől HÉV-vel (Batthyányi tér - Szentendre vonalon), vagy távolsági busszal (Újpest Városkapu – Szentendre) érkezhetünk. A pályaudvaron átszállva a 876-os, 878-os, vagy 870-es volán járatra szinte már meg is érkeztünk. Célszerű viszont felszálláskor érdeklődni, hogy megáll-e a laktanyánál, mert van, hogy kihagyják. A „laktanya”, vagy „Izbég laktanya” megálló majdnem a laktanya kapujában van. Ha bármi kétségünk merül fel, vagy közel állunk az eltévedéshez, nyugodtan kérdezzünk meg bárkit, mert vendégszerető népek laknak arra és szívesen segítenek.

A pálya felszereltsége:

A laktanya őrzött, a kerítésen belül található parkoló. A központi épületben lehetőség nyílik átöltözésre, szükségleteink kielégítésére és pihenésre is. A csapvíz helyett célszerűbb a büfét igénybe venni. 100 Ft-ért kaphatunk másfél literes hűtött ásványvizet, de akad itt csoki, kávé, energiaital és minden, ami fontos lehet. Akinek valamilyen felszerelésre lenne szüksége, azt egyúttal bérelhet is. Hogy ha valaki minden felszerelés nélkül érkezik az 6050 Ft-ból (4000 fegyver-maszk-belépő, 750 a ruha, 1300 Ft a 2000db lőszer) megvan,és minden földi jóval és számos hasznos tanáccsal is ellátják. A pályabérlet 1.500,- forint azoknak, akiknek mindenük meg van. Hivatalosan 11 db játéktér áll rendelkezésre, de ezek kombinálásával lényegesen nagyobb számot kapunk. Van néhány éppen most futó fejlesztés, aminek következtében néhány játéktér erősen átalakulóban van, illetve újak kialakítása is folyamatban van.


Szolgáltatások:

A terület üzemeltetői több mint 14 éves tapasztalattal rendelkeznek a paintball és 3 évessel az airsoft terén.  A jelenlegi pályát közel 9 éve használják. Felkészültek, kreatívak és segítőkészek. Sokszor a profiljukba kevésbé vágó kéréseket is teljesíteni tudják, egyéni elképzelések megbeszélés tárgyát képezik. Nem ritka, hogy a kísérőkről is érdemben tudnak gondoskodni. A náluk bérelhető eszközök jól karbantartottak, játékra alkalmasak. Jelenleg is folyik új airsoft fegyverek beszerzése. A védőfelszerelések és elhasználódó dolgok cseréjére, pótlására nagy hangsúlyt fektetnek. A főépület tiszta, kulturált. A büfében mindig friss áru van. A parkolót rendszeresen takarítják, valamint a frekventáltabb részeken a füvet nyírják. Az egész területre igaz, hogy szemetet nem lehet találni. A játékterek tisztítását, karbantartását szükség szerint végzik, többnyire az épületen belüli csúszásmentesítéssel maradnak adósok. Nagyobb játékokra fordulatokban gazdag történettel készülnek. Nem csak nézői és bírái, de aktív résztvevői is egyben az ilyen eseményeknek. Jelenleg a nagyjátékokon közel 8-10 szervező tud segédkezni. Sportszervezői szempontból az ideális létszám az, amikor tíz játékosra jut egy szervező. Ebből is látható, hogy akár 100 fős nagyjátékkal is jól boldogulnak. Higgadt fejjel és atyai türelemmel képesek elsimítani a vitás kérdéseket és pszichológust megszégyenítő módon kezelni a konfliktusokat. A legapróbb talált tárgyat is kihírezik. Egészséges derűvel, humorral szemlélik a világot és ez a hangulat körülöttük rövidesen mindenkire átragad. Sokan mondják, hogy inkább miattuk jönnek Izbégre, nem is a pálya miatt, mert velük egy élmény játszani. Filozófiájuk mindenki számára megszívlelendő: nem játékot szerveznek, vagy pályát üzemeltetnek, hanem valójában közösséget építenek.

Érkezéshez tudnivalók:

A kapunál biztonsági őr fogad minket, ha nem, akkor is magától elő fog kerülni. Aki még sosem járt erre, az sem nagyon tud eltévedni, de ennek ellenére célszerű érdeklődni a parkolási rendről. A parkoló felé haladva balra található a központi épület, jobbra, lent pedig a Legénységi szállás. A parkoló folytatásában helyezkedik el a Konyha, amivel szemben a Legénységi szállás emeletes épületét láthatjuk. A parkoló tájolása miatt a reggel árnyékos részek délutánra erősen napossá válnak. Célszerű letakarni a járművünket.

Érkezést követően célszerű keríteni egy rendezőt, akitől megtudhatjuk, hogy mi merre van és hol kell regisztrálni. Ha most vagyunk ott először, akkor fontos, hogy tudassuk vele ezt a tényt. Játékonként 40-80 embert látnak és nem tudnak mindenkit megjegyezni, így akkor is ismerősnek nézhetnek, ha még sosem jártunk ott. Ha szeretnénk bejárni a pályát, akkor ennek módjáról is érdeklődjünk, de nem lesz rá égetően nagy szükség. Tapasztalatom az, hogy az ember nem tud eltévedni, de nem árt azért nagyjából tisztában lenni azzal, hogy merre van a parkoló.

Érdemes az ismerkedést a központi épülettel kezdeni. Az úton állva és az épülettel szembe fordulva, a bal oldalán, a fenyőfák takarásában juthatunk be. Egy lépcső vezet fel, aminek végén, szemben a büfét találjuk, a folyosón befelé haladva pedig illemhelyeket és kisebb szobákat. Itt érdemes lezavarni a készleteink feltöltését és a hiányos felszerelésünk kiegészítést.

A parkoló szokott helyet adni a gyülekezőnek is. Itt történik a csapatok szétosztása, a játékmenet meghatározása is. Többnyire több szervező is segíti a játék lebonyolítását. Itt célszerű megbeszélni a különleges igényeket is, mint a gránát használatot, a pirotechnikát és a rádió használatot, stb. Amennyiben mozgó visszaálló-pontról, medic-szabályról, rajvisszaállásról esik szó, úgy célszerű egyből lecsapni és elmondatni velük a szabályokat, hogy mindenkiben megfelelően rögzüljön és ne vitatkozással és morgolódással teljen az idő játék közben. Mindig vigyünk magukkal vizet és a legfontosabb felszerelésünket, meg tartalék BB-t. Mindig lesz lehetőség, hogy árnyékba, vagy védett helyre lerakjuk felesleges csomagjainkat.

Az eddig megismert játéktereken túl célszerű tisztában lenni, hogy mit, hol kellene keresnünk. A Tankmosó a parkoló alatt lévő Legénységi szállás mögött található. A bejáratnál elágazó út ide vezet. A Legénységi szállás végében álló többszintes épületen túl akad egy mező, a mezőn túl egy út, aminek épülettel átellenes oldalán a Csúszdát találjuk. Fontos fejben tartani, hogy a csúszda elkerített területe nem tartozik a játéktérhez! A csúszda felett, ahol a Konyhától érkező út a Csúszda felé elágazik találhatjuk a Szerelőcsarnokot (más néven Autós pályát), aminek folytatásában a Fenyves van. Az Autós pálya felett találhatjuk a Lövészárkot.  A Csúszda alatt, a Tankmosó folytatásában érkezünk meg a Labirintushoz. A Labirintus és a Tankmosó között található az egyik Őrtorony, míg a másik a Lövészárok folytatásában. Az utat követve, szinte a telekhatárnál található a Víztisztító, ami előtt a Dzsungel terül el. Innen felfelé haladva érjük el a Kábeldob játékterét. A különböző területeket árkok, földtöltések és növényzet tagolja, így célszerű mindig mászásra és növényzettel való hadakozásra készülni.

Fontosabb játékterek (pályák) Izbégen:

A hazai szakirodalom és szabályozás hiányossága miatt célszerű itt tisztázni két fogalmat: airsoft pálya és játéktér. Az első az a terület, ahol az airsoft sport űzhető. A jogi szabályozás miatt ezen a területen belül kell folynia minden a sporttal kapcsolatos tevékenységnek, ami összefüggésben áll magával a tényleges játékkal. Ez olyasmi, mint a lőtér. A létesítményt nevezik lőtérnek, de azon belül csak egy bizonyos részen lőnek (veszélyességi terület, lőállás, vagy tüzelőállás, bírói terület, nézőtér, stb.). Az airsoft pálya része a játéktér. Maga a játék ezen a területen belül folyik. Ettől eltekintve a köznyelv a játékteret is előszeretettel nevezi pályának, akárcsak a futballpályán a küzdőteret.

Hogy a játékterek leírása érthetőbb legyen, a legfontosabb játékmódokat elöljáróban összefoglalom.
-    Utolsó emberig (team deathmatch): Itt két csapat játszik, céljuk, hogy kilőjék az ellenfél összes emberét.
Tárgyszerzős játékok:
-    Zászlós játék (capture the flag): Számtalan változata létezik. Valamilyen zászlót kell megszerezni, vagy megvédeni. Játszható egy, kettő, vagy több zászlóval is.
-    Bombás játék (bomb, vagy bomb running): Szintén több módon játsszák. Lényeg, hogy egy tárgyat kell egy meghatározott pontra eljuttatni és ott többnyire valameddig megvédeni. A fordított játékmenetet, tehát a tárgy kihozását is sokszor így nevezik, de találkozni lehet vele „táskás” játék néven is.
Területfoglaló játékok:
-    Épületfoglalás (CQB): Lényege, hogy az egyik csapat védi, a másik támadja az épületet. Cél elfoglalni, vagy megvédeni. A játék vagy az utolsó emberig, vagy az épület elfoglalásáig tart.
-    Területfoglalás: Olyan, mint az épületfoglalás, csak ez szabadtéren történik. Nagyobb játékokon bizonyos területrészek elfoglalása lehetővé teszi, hogy a visszaálló pont (ahol bizonyos idő után újra játékba állhatnak az egyszer kilőtt játékosok) előrébb kerüljön.
Embermentéses játékok:
-    Menekítéses játék (VIP): A fontos személyt sértetlenül el kell juttatni egyik pontról a másikra.
-    Túszszabadítás: Az adott pontról ki kell menekíteni a túszt és biztonságba vinni.
A játéktereknél néhány adatot is feltűntettem, amik segíthetnek más játékterekkel való összehasonlításban. Ezek közül a „Lőszer/kör” szorulhat némi magyarázatra. A játéktéren eredményes tevékenységhez, a kör nyeréséhez szükséges ideális lőszermennyiségről van szó.


SPEED
Szabadtéri
Létszám: 8 - 20 fő
Játékidő: 10 - 15 perc
Játéktér mérete: 40 × 60 m
Fizikai igénybevétel: intenzív
Lőszer/kör: 300 db
Biztonság: jó

Máris egy magyarázat szükséges ide. A speed elnevezés a játékmenet gyorsaságára utal. Többnyire valamilyen egyszerű feladatot kell teljesíteni (pl. minden ellenfél kilövése, tárgy megszerzése, stb.). A pálya terepileg egyszerű, többnyire a mesterséges fedezékekkel tarkított, amik nagyon közel vannak egymáshoz (5 m). Az itt folyó küzdelem ritkán tart 10 percnél tovább. Maga a harc pedig nagyon intenzív, sok gyors mozgással és gyors döntéshozással jár. Ezeket a pályákat szokták még „flash” pályának is nevezni. Itt jegyezném meg, hogy létezik egy „rush” (=roham) elnevezés is, de ez inkább a játékmódra utal nem a játéktér kialakítására.

Két csapat, közel azonos létszámmal áll fel a játéktér két oldalán kijelölt kezdőpontra és jelre megkezdi a játékot. A pálya fedezékei főleg gumiabroncsból épített falak. Változó magasságuk miatt kedvez a fedezék feletti tüzelésnek, de a jobb és bal kéz váltogatásának is. Mind az összehangolt, mind az egyéni akciók sikerre vihetők. A gumifedezékekről visszapattanó BB-k megzavarhatják a játékosokat. Nedves időben a gyakran használt útvonalak csúszóssá válhatnak. A legbiztonságosabb pályák közé tartozik.

LABIRINTUS
Beltéri + szabadtéri
Létszám: 10 - 30 fő
Játékidő: 10 - 20 perc
Játéktér mérete: 20 × 45 m
Fizikai igénybevétel: intenzív
Lőszer/kör: 200 db
Biztonság: jó (csúszásveszély!)

Egy csarnok ad helyet a palánkokból épített labirintusnak. Egy összetett speed pályáról van szó. A palánkok lőrésekkel tarkítottak, zegzugosak, ráadásul a falak felett is át lehet lőni szinte az egész játékteret. A fedezékek távolsága sokszor méteren belüli. Nagy szükség van a jó reflexekre és arra a bizonyos hatodik érzékre is, mert nem csak karnyújtásnyi távolságban, de akár mögöttünk is feltűnhet ellenfél. Nagyobb létszám esetében a szabadtéri gumiabroncsos és habtégla fedezékekkel vegyes játéktér is bekapcsolható. A játék a labirintus két bejárata elől indul. Nagy szükség van a csapat összehangolt tevékenységére, hogy mind a benti, mind a kinti rész megfelelő védelemmel rendelkezzen, vagy egy jól előkészített támadást végig lehessen vinni. A pálya egyik nagy kihívása a bent és kint határán van, ugyanis a benti félhomályból tökéletesen látszik a kinti mozgás, de ez az előny visszájára is fordulhat.

Amire vigyáznunk kell, hogy a kilőtt rengeteg BB-n elcsúszhatunk. Ide nincs szükség nagy erejű, vagy gyors fegyverekre. Itt a technikán és tapasztalaton múlnak az összecsapások.

DZSUNGEL
Szabadtéri
Létszám: 8 - 30 fő
Játékidő: 10 - 35 perc
Játéktér mérete: 50 × 30 m
Fizikai igénybevétel: közepes
Lőszer/kör: 100 db (500 db)
Biztonság: jó

A pálya méretéből arra lehetne következtetni, hogy ez is egy speed pálya. Aki így áll hozzá, azt nagy meglepetés fogja éri, amikor egy bokor alól lelövik. A pálya igazi varázsa, hogy minden évszakban, minden héten más. Azt az ösvényt, amit a nyár elején használt az ember nyár végére teljesen benövi a növényzet. Az évszakonkénti változásban az üzemeltetők is okozhatnak meglepetést. Volt már rá precedens, hogy elhanyagolták és alig lehetett bent közlekedni, de volt már arra is példa, hogy a növényzetet úgy megritkították néhol, hogy az ösvények valóságos sugárutakként funkcionáltak. A növényzet erősen eltérítheti a BB-ket, de akár több cserjén is átjut egy eltévedt lövés. Teljesen mást látunk a bokrok felett, rajtuk keresztül és alóluk leselkedve. Itt nagy szerep jut a hallásnak, a lopakodásnak és a kézjeleknek, de nem utolsó sorban a jól megválasztott terepruhánknak. Nem csak arra kell figyelni, hogy mi van előttünk, de tudni kell, hogy hol vannak a baráti erők, a tűzpárunk, vagy hogy éppen mire lépünk rá. Itt jobban adja magát a tárgyszerzős játékmód, mint pl. a zászlószerzés. A két csapat a játéktér két végéről indul és előre borítékolható, hogy az az oldal fog sikert aratni, ahol több tűzpár tud együtt mozogni. Óhatatlanul gondolni kell a több irányba való fedezésre és az ellenfelek legváratlanabb helyekről történő feltűnésére.

Itt jegyezném meg, hogy a fentebb leírtak pont ellenkezője lesz igaz, ha kiritkítják a növényzetet. A belógó cserjék által elzárt, vagy nehezen használható csapások egy része szinte nyíl egyenesen halad át a játéktéren. Ha nincs takarás, akkor nagy távolságból is van értelme tüzet nyitni. Ha pedig ritkás a növényzet, akkor meg lehet próbálkozni az átlövésével, hisz látjuk a mögötte mozgó alakot. Ebből már sejthető, hogy a BB takarékos pálya hogyan változhat át akár 500 lőszert is felemésztővé.

FENYVES
Szabadtéri
Létszám: 10 - 40 fő
Játékidő: 10 - 40 perc
Játéktér mérete: 45 × 45 m + környező terület
Fizikai igénybevétel: intenzív
Lőszer/kör: 500 db
Biztonság: odafigyelést igényel

A pálya természetes és mesterséges fedezékekkel tarkított. Az árkok, fenyőfák és a cserjék mellett kábeldobok, rönkfedezékek, gumifedezékek töltésdomb és egy kisebb épület is a játéktér része. Mondhatni ez a legváltozatosabb szabadtéri pálya. Mérete tovább bővíthető a környező területek bevonásával, s így az egyik legnagyobb játéktér kapható. Itt már a komolyabb zászlószerzős, bombalerakós, területfoglalós játékok is lebonyolíthatók, de akár személymentés (VIP), vagy túszszabadítás is kipróbálható. Mind az indulóponttal, mind a céltárgyak elhelyezésével fokozható a játékmenet izgalma. Itt már nem csak a tűzpárok szintjén van szükség az együttműködésre, hanem a stratégiai tervezés is nélkülözhetetlen. Szerep juthat a harctéri kommunikációban a rádióknak is. Itt lehetőség nyílik a specialistáknak arra, hogy megmutassák, mit is tudnak. Mind a mesterlövészeknek, mind a támogató fegyvereknek, pirotechnikának sorsdöntő szerep juthat. Amit érdemes fejben tartani az az, hogy szinte bármilyen stratégiával, vagy bármilyen taktikával eredményt lehet elérni. Ugyan úgy beválhat egy jól indított roham, mint egy lopakodásra épített átkaroló hadmozdulat.

Minél változatosabb egy pálya, annál nagyobb tapasztalatot és odafigyelést igényel, de annál nagyobb élményt is nyújt! Itt a terepviszonyok és a növényzet együtt már könnyebben eredményezhet sérülést a figyelmetlenül játszóknál. Célszerű odafigyelni a kezünk és térdünk védelmére is.


KÁBELDOB
Szabadtéri
Létszám: 8 - 18 fő
Játékidő: 10 - 20 perc
Játéktér mérete: 20 × 30-40 m
Fizikai igénybevétel: intenzív
Lőszer/kör: 300 db
Biztonság: jó

Ismét egy speed jellegű játéktérről van szó. Kábeldobok alkotják, így ezek fizikai paraméterei adják a legnagyobb kihívást. Különös odafigyelést igényel a helyes lábmunka, ugyanis sokan megfeledkeznek arról, hogy egyes részeik kilóghatnak a fedezék mögül. A játéktér szélét töltéskorona alkotja, amit erősen benőtt a növényzet. Elsősorban hagyományos speed játékmódok játszhatók itt, de a hossztengelyt lezáró domb bevonásával lehetőség nyílik aszimmetrikus csapatelosztással rush típusú játékra is. Más hasonló játéktérrel szemben itt a játékosok tapasztalatán és saját képességük ismeretén van a hangsúly, mind az egyéni akcióknak, mind az összehangolt cselekményeknek nagy szerep juthat. Játékmódtól függően akár a specialisták is megtalálhatják számításukat.

LÖVÉSZÁROK
Szabadtéri
Létszám: 10 - 26 fő
Játékidő: 10 - 20 perc
Játéktér mérete: 45 × 45 m
Fizikai igénybevétel: közepes
Lőszer/kör: 500 db
Biztonság: odafigyelést és védőfelszerelést igényel

Az árokrendszer csak nevében utal a hadmérnöki földműre. Célszerű alaposan szemrevételezni, mielőtt valaki balga módon benne keresne fedezéket, mert nagy meglepetések érhetik. Az árokrendszer inkább labirintusra emlékeztet. Nem csak az árok egyes részei, hanem az azt övező földdepóniák is komoly fedezéket nyújthatnak. A zsákutcák mellett egyes összekötő árkok tájolása pont az ellenfél felé mutat és nemhogy fedezéket nem nyújtanak, még csapdába is ejtik a benne gázlót. Az egyik legnagyobb egyéni tapasztalatot igénylő játéktérről van szó. Játékmódok közül az utolsó embertől, a tárgyszerzésen át a roham típusú játékig szinte minden kipróbálható. Játékost próbáló ez a terep. Egyszerre kell figyelni a baráti csapatmozgást, az ellenfél tevékenységét és felderíteni az előttünk lévő következő fedezéket. Egyes árkok túl szűkek ahhoz, hogy futni lehessen bennük. Mások túl sekélyek, hogy fedezéket nyújtsanak és mindig fel kell készülnünk arra, hogy az árok alján köveket, vagy csipkebokrot találunk. Többnyire a lassú felderítés és gyors helyváltoztatás jellemző az itt folyó harcra. Nagy szerep jut a kreativitásnak és az összehangolt rohamoknak. Aki ki akarja magát próbálni egy árokharcban, akkor jobbat nem is találhatna.

A játéktéren bekövetkező baleseteket meg lehet előzni, ha megfelelő felszereléssel indulunk útnak. Mindenképpen ajánlatos magas szárú, ellenálló bakancsot húzni, hogy ne törjük ki a bokánkat. Ajánlatos térdvédővel is készülni a kövek miatt, valamint a csipkebokroknak is ellenálló kesztyűvel.

A pálya felújítását tervezik, ami részben az árokrendszer szélesítését jelenti.

TANKMOSÓ
Szabadtéri
Létszám: 10 - 60 fő
Játékidő: 15 - 45 perc
Játéktér mérete: 150 × 60 m
Fizikai igénybevétel: alacsony
Lőszer/kör: 800 db
Biztonság: különös odafigyelést igényel!

A játéktér egyik határán egy út húzódik. Középen egy épület áll, míg a Labirintus felőli végén a tankmosó állványa található, amitől pár méterre a telekhatár felé egy őrtorony. Az épület közvetlen közelében sűrű gyomfás terület, ettől távolabb a telekhatárig ritkás, csapásokkal tarkított cserjés növényzet terül el. Számtalan játékmódnak nyújthat alapot. Egyéni megmozdulások és csapat szintű taktikának is helye van, ráadásul a specialisták is érvényesülhetnek.

Sajnos a játékosok előszeretettel feledkeznek meg a célzott lövésről, így itt szinte mindig folyamatos tűz alatt van az összes bokor. Többnyire a növényzet alján kúszva lehet csak közlekedni, mert a ritkás csipkebozót nem ad kellő takarást, ráadásul letépi az ember ruháját. Gyors előrenyomulásra a terepviszonyok miatt csak korlátozottan nyílik lehetőség. Számtalan kisebb árok, rög keseríti meg az ember életét és teszi próbára a bokáját. A játéktér legnagyobb kihívása a sugárút széles hosszanti csapások sora, amik akár 20-30 m-en át is tartanak. Ideális a távlövő fegyvereknek, de amíg azok el nem hallgatnak, addig senki nem megy sehova. Nem ritka, hogy a foghíjas cserjék hol áteresztik, hogy szétszórják a BB-ket. Néha a pálya másik végéből leadott lövés is talál és van, hogy 3 m-es távot sem lehet leküzdeni egy egész tárral sem. A gyomfa társulás rákfenéje, hogy ott csak bivalyerős fegyverekkel, vagy nagy mennyiségű BB kilocsolásával lehet boldogulni. Többnyire nehéz találatot elérni, ezért a gyengébb idegzetű játékosok, sokszor a „talált”, „halott” kiáltás ellenére is folytatják az ember locsolását.

Ez a legintenzívebb odafigyelést igénylő játéktér. A tankmosó állványa és annak környéke komoly felkészültséget igényel. Az állvány szerkezetére felmászva célszerű odafigyelni, hogy hova is lépünk, mert könnyen előfordulhat, hogy elveszítjük talpunk alól a biztos talajt. A tankmosó szomszédságában, begyomosodott akna található. A terep ezen a részen is buktatókkal szabdalt.

A növényzet és a terep alakítására nagy szükség lenne.

KONYHA
Beltéri és szabadtéri
Létszám: 10 - 30 fő
Játékidő: 20 - 40 perc
Játéktér mérete: 60 × 60 m
Fizikai igénybevétel: közepes
Lőszer/kör: 600 db
Biztonság: odafigyelést és védőfelszerelést igényel (csúszásveszély!)

Sokak által a legkedveltebb játéktér. Legfőbb ismérve, hogy a konyha épülete öt bejárati lehetőséggel, számtalan ablakkal és bent jó néhány helyiséggel és berendezési tárggyal rendelkezik. Ezt a környezetet egészíti ki az épület közvetlen környezete, amit a növényzet és gumifedezékek sora tesz változatosabbá. A művi elemek egy igazi épületharcnak kedveznek, így számtalan játékmód kipróbálására nyílik lehetőség (pl. utolsó emberig, zászlórablás, bomba, túszmentés, stb.). A játéktér mind a kis, mind a nagy létszámú játékoknak kedvez. Az egyéni felkészültség mellett a jól összeszokott csapatmunka hozhatja meg a gyümölcsét. Az épületen belüli játék a játékosoktól érettséget és önkontrollt követel. Az airsoft becsület játék, de itt ezen felül meg kell találni annak is a módját, hogy a halottak hogyan tudják elhagyni úgy az épületet, hogy a játékot nem zavarják. Aki egyszer kipróbálja, annak örök emlék lesz.

Itt kell felhívnom a figyelmet az épületharc pár veszélyére is. A legkörültekintőbb előkészítés ellenére is fennáll a csúszásveszély. Elkerülhetetlen, hogy a kilőtt BB-k ne a padlón gyűljenek össze és hogy ne lépjünk rájuk. Mindig megfontoltan és körültekintően közlekedjünk az épületben! Mindig találkozhatunk olyan berendezési tárggyal, amiről lóg, vagy amiből kiáll valami. Célszerű megfelelő öltözékkel és védőfelszereléssel készülni.

SZERELŐCSARNOK
Beltéri és szabadtéri
Létszám: 10 - 40 fő
Játékidő: 10 - 25 perc
Játéktér mérete: 55 × 30 m
Fizikai igénybevétel: intenzív
Lőszer/kör: 300 db
Biztonság: odafigyelést és védőfelszerelést igényel (csúszásveszély!)

Sokszor nevezik Autós pályának is. Ebben az esetben is egy speed pályáról beszélhetünk, de sokkal korlátozottabbak a mozgáslehetőségek és nagyobb technikai tudásra van szükség. A játéktér technikásságából adódóan sokféle játékmódra nyílik lehetőség (pl. tárgyszerzés, zászlórablás, stb). Mind külső, mind belső rész esetében megtréfálhatnak a fedezékek. A tárgyak sokszor közel vannak egymáshoz, de egyúttal egymást is takarják (5-7 m). A roncsok, hordók, kábeldobok, gumik vegyesen alkotják a fedezékrendszert. Minden fedezéknél más és más pozíció és más és más fegyvertartás fog beválni. Azon sem szabad meglepődnünk, ha olyan helyről, vagy helyen kapunk találatot, amire nem is gondoltunk, mert pl. az autók alatt is át lehet lőni. Sajnos ez egyfajta negatívuma is a pályának, mert sokszor nem lehet megállapítani, hogy az adott találat tényleges találat, vagy pattanó volt. A támadások során sokkal nagyobb szerep jut az összehangol játéknak és csapatmozgásnak. Jellemzően itt tűzpárban lehet sikereket elérni.

A burkolaton összegyűlő BB-ken könnyen elcsúszhatunk. A roncsokba viszonylag nehéz beleakadni, de mindenképpen óvatosan használjuk őket, mert a rozsdás fém komoly sérülést is okozhat. Előfordulhat, hogy hevesebb játékostársaink felborítanak egy-két fedezéket, így az eddig biztonságos lemezszekrény már a veszélyesen kiálló lábaival vár minket.

LEGÉNYSÉGI SZÁLLÓ
Beltéri és szabadtéri
Létszám: 10 - 26 fő
Játékidő: 15 - 25 perc
Játéktér mérete: 55 × 35 m
Fizikai igénybevétel: közepes
Lőszer/kör: 300 db
Biztonság: jó (csúszásveszély!)

Nem nevezhető igazi speed típusú játéktérnek. Inkább a megfontolt, jól összehangolt épületharcon van a hangsúly. A hosszúkás épület két végéről indul a két csapat. Használni mind a külső, mind a belső részeket egyaránt lehet. Az épület belsejében a központi folyosó okozza a legtöbb fejtörést. E mellett viszont helyiségről helyiségre haladva is fel kell kutatni az ellenfeleket. A műveletben az igazi nehézséget a hadmozdulatok összehangolása jelenti, hisz kintről be, bentről pedig kifelé lehet meglepetés szerű támadást végrehajtani. A játéktér különböző játékmódoknak kedvez, így pl. utolsó emberig, tárgyszerzés, bomba, stb.

Sajnos a csúszásveszély itt is fennáll. Több, kevesebb sikerrel kísérleteznek különböző csúszásgátló megoldásokkal, mint pl. homok, vagy faforgács terítésével. A játék izgalmát mindenképpen növeli a lépéshang elnyelő anyag.

A TORONY

Igazából különálló játéktérről nincs szó, de mégis külön meg kell említeni ezt a fontos műtárgyat. Több játéktér közelében található őrtorony és bevonva a használható fedezékek közé lehetőség nyílik különleges játékmódok kipróbálására is, mint pl. sniper játékokhoz, vagy pirotechnikával támogatott rush játékmódhoz).

BANK (ÚJ!)
Beltéri (és szabadtéri)
Létszám: 4 - 16 fő
Játékidő: 5 - 30 perc
Játéktér mérete: 18 × 18 m (+20 × 35 m)
Fizikai igénybevétel: közepes
Lőszer/kör: 100 db (?)
Biztonság: kiépítés alatt (csúszásveszély!)

Egy frissen épített, illetve jelenleg is épülő játéktérről van szó. A névadás inkább a koncepciót hivatott fémjelezni, nem tekinthető véglegesnek. Az esetenként beköltöző sikló miatt akár „kígyós pályának” is lehetne hívni. A koncepció szerint a szerelőcsarnok épületében egy bank belsejét imitáló pultrendszer és válaszfalrendszer kerülne kiépítésre. Az első körben raklapokból, bútormaradványokból és faforgácslapokból készültek el a fedezékek. A játéktér az eddigi fedezéképítéssel némileg szakítva új koncepció mentén halad. A pálya derekánál pultok kerültek kialakításra, de beljebb a raklapok és az asztallapok gyanánt rájuk erősített lapok találhatók. Számtalan rés szabdalja a belső fedezékeket. Igazából csak illúzió, hogy menedéket nyújthat bármelyikük, mert valójában akadályt képeznek a tényleges fedezékek között. Ezzel a megoldással közel áll a helyiség egy tárgyalóterem belsejéhez, mivel ott is hasonló a székek és asztalok elrendezése.

Gyakorlati tapasztalat hiányában csak becsülni lehet a játéktér kihívásait. Első ránézésre kifejezetten egy rush játéknak, vagy túszmentésnek kedvez, akár aszimmetrikus csapatelosztás mellett is. Az egyik fél kintről indul, míg a védők bent foglalnak el tüzelőállást. A koncepció szerint a külső részek is további fedezékekkel lesznek tarkítva, így akár egy többszörösen bővíthető játéktér is létrejöhet. A Labirintus és a Bank összekapcsolásával, valamint a külső részek bevonásával 3200 m² összefüggő városi jellegű játéktér jön létre és így a két kezdőpont a két kapuhoz tolódna ki.
Potenciális veszélyforrás a burkolatra hulló nagyszámú BB és az ebből fakadó csúszásveszély.

A jövő zenéje:

Fejlesztéseket nézve több vasat is a tűzben tartanak. A jelenleg folyó Bank kialakítása közel jár a véglegeshez. A Dzsungel bővítése és időszaki rendbetétele is folyamatban van. A következő nagyjátékig szeretnék az árokrendszer rekonstrukcióját is megoldani. A futóárok nagy problémája, hogy az esőzések bemossák az árkokat, ráadásul löszös, agyagos talajon ezek a részek vízgyűjtőként is funkcionálnak. Erősen érezhető a paintball hatása a különböző játéktereken. A két sport közötti összhangot viszont remek szervezéssel eddig is meg tudták teremteni. Remélhető, hogy a kisebb hiányosságok lassan orvoslásra kerülnek.

Az üzemeltető eltökélt szándéka a jövőre nézve, hogy közösség centrikus fejlesztéseket hajtson végre. Az utóbbi két évben jelentősen megnőtt az airsoft-ot játszók létszáma, ami az Izbég laktanya esetében az elmúlt egy évben eredményezett jelentős játékos létszámnövekedést. Az utóbbi hónapokban rendszeressé váltak a 80 fő körüli nagyjátékok. Ezek bonyolítása komolyabb előkészületet tesz szükségessé. Számtalan csapat alakul és számtalan ember úgy megy el ezekre az összejövetelekre, hogy életében ott fogja először kipróbálni ezt a sportot. Nagy feladat hárul mind a szervezőkre, mind a veterán játékosokra, hogy az újaknak példát mutassanak.

A jövő nagy kihívásai közé tartoznak a nagyjátékok. Tervbe van véve, hogy ősztől minden hónapban legalább egy ilyet fognak szervezni és terveik szerint scenario jellegű lesz. Céljuk a játék népszerűsítése is, így a dress code (itt szerep szerinti hiteles egyenruha), vagy szerepnek megfelelő felszerelés és fegyvertípus is inkább ajánlott, mint kötelező elvárás. Az eddigi tapasztalatok alapján előre borítékolható, hogy kiegyenlített és izgalmas játékmenetben lesz részünk.

Október 9. Operation Iraq Freedom (Átkelés az Eufráteszen)

A játék a történet szerint a Nasszíriaban játszódik. „A Tengerészgyalgos Expedíciós Haderő (Marine Expeditionary Unit - MEU) Irakon keresztül nyomulva az Eufrátesz partjára ér Nasszíria városánál. Feladatuk a város két hídjának épségben történő elfoglalása és a város megtisztítása, hogy a főerők tovább nyomulhassanak Bagdad felé.” Amire számítani lehet az közel 150 fő, majdnem egész pályás játék,  no’ és célszerű lesz a lábunk elé is nézni a botlódrótos aknák miatt!

Konklúzió

A hazai airsoft színvonalának emeléséhez több szintű változás vezethet. Gyakorlatilag a közösség jelentős része a különböző, airsoft-ot játszó csapatokból és csapaton kívüliekből áll össze. Abban az esetben lehetne kiforrott, netán egységes közösségről beszélni, ha a csapatok tudnának egymásról, vagy legalábbis lenne lehetőségük megismeri egymást. Az online játékok esetében a csapatok közösségi gyűjtőoldalakon létrehozott adatbázisba regisztrálják magukat. Ezzel lehetőség nyílik más csapatoknak, vagy játékosoknak a velük való kapcsolatfelvételre. Mondhatni, hogy létezik ilyen az airsoft-ban is. Sajnos más portálokkal összevetve túlszabályozott, nehézkes és sokszor a felépítése miatt érdektelen és népszerűtlen. Hasonlók lennének elmondhatók a pályákról is. Amíg nem lehet létrehozni egy adatbázist, addig nem lehet válogatni, de többnyire meg se találni a játéklehetőségeket.

Remélem a pálya bemutatásával segítséget nyújthattam azoknak, aki az airsoft, mint sport kipróbálásával kacérkodnak és azoknak is, aki szeretnének egy új helyet kipróbálni. A hangulat és a légkör mindenképpen ideális környezetet teremt új ismeretség építéséhez, de legfőképp egy jó játékhoz.

Forrás: http://www.bombahir.hu
Módosítás dátuma: 2011. október 06. csütörtök, 09:27  

Elérhetőségeink

Paintball Hungary Kft.

Szentendre
Telefon(paintball): +36 30 931 2202
Telefon(airsoft): +36 20 547 0575

Akciós airsoft játék:

6.000,- Ft / fő

Az ár tartalmaz:

  • 2000 db lövedéket
  • Airsoft fegyvert
  • Védőmaszkot
  • 5 óra játékot

Minimum létszám 8 fő! Az akció érvényes 2014. június 30-ig!

Játékkiírás:

2014. Június 01. - Airsoft
09:00: Kapunyitás, gyülekező
09:45: Kronózás
10:00: Kezdésezdés


2014. Június 08. - Airsoft
09:00: Kapunyitás, gyülekező
09:45: Kronózás
10:00: Kezdésezdés


2014. Június 15. - Airsoft
09:00: Kapunyitás, gyülekező
09:45: Kronózás
10:00: Kezdésezdés


2014. Június 20. - Airsoft
A fertőzött világ
16:00: Kapunyitás, gyülekező
Sötétedéskor: Kezdés


2014. Június 22. - Airsoft
09:00: Kapunyitás, gyülekező
09:45: Kronózás
10:00: Kezdésezdés


2014. Június 29. - Airsoft
09:00: Kapunyitás, gyülekező
09:45: Kronózás
10:00: Kezdésezdés


Az itt fel nem sorolt időpontokra is lehet jelentkezni, de akkor az ellenségről is nektek kell gondoskodni! Igény szerint csapatépítő tréninget, vagy barátságos harcot is lehet szervezni!

Facebook

Infoexpressz.net

Szavazás

Első szavazás
 

Partnereink

Napsugar 2 Horgásztó

Pecabolt - Horizont Shop

44 Bázis

Gunner S.E.

www.FunnyCar.hu

Hirdetés

Google hirdetések

Ki olvas minket?

Oldalainkat 4 vendég böngészi

navigyurci.hu

Szállás.hu

Hirdetés